A Magyar Nemzeti Múzeum Multja És Jelene

XXVI A Magyar Nemzeti Muzeum alapitasa es fejlôdése a mai napig hogy azokat a késô utôdok szâmâra fentartsa s a feledékenységtôl megmentse; naplôja 1806-dik évi L kôtetének mottôja pedig ez: „kurta az ember életének üdeje. Alig lépünk hazànkba, és tsak szaporân kiszôllitatunk. Sokkal tartozunk azonban ennek, melly minket keblébe fogadvân a’ tsekély élet üdeje alatt nevel, tâplâl és boldogit. Munkâlkodnunk kell, hogy adônknak legalâbb valami részét lefizethessük“. És Horvât Istvân példâtlan munkâssâgâval ezt a hazafiüi adôjât teljesen le is fizette. 1837. jünius havâban végre hozzâfogtak a müzeumi épület fôldmunkâihoz s julius 3-ân kezdték meg az alapozàst, a melylyel nov. végén mâr majdnem a fôld- szintjéig értek. Talân helyén van itt azt az igen elterjedt téves felfogâst helyreiga- zitani, hogy a müzeumi épület fôldszintjét az 1838-diki årviz kôvetelte feltôltések miatt kellett utôlag ily alacsonyra môdositani. Ennek a felfogâsnak ellene mondanak az eredeti épülettervek s az a kôrülmény, hogy 1838-ban kezdték csak a fôldszinén felüli épitkezést; de egyszerüen kizårtnak kell tekinteni azért, mert Pollack nagyon jårtas volt a görög és rômai classicus stilben, a mely a monumentålis hatâs kedvéért meg- követeli, hogy az épület fôldszintjének magassâga az elsö emeletnek csakis egyharmada legyen, ez a méret pedig a Nemzeti Müzeum palotåjån pontosan be van tartva. Csupån a fôldszinti szobàk padlôit emelte az épitész biztonsåg kedvéért két lâbbal, noha az årviz, a mely a nem kész alapozàst elöntötte, még måsfél lâbbal a fôldszinti helyisé- geknek eredetileg tervezett padlô låbazata alatt maradt. Keserves napok virradtak a Nemzeti Müzeumra az 1838-diki årviz idején. — Mârczius 14-én Horvåt Istvân 3 szolga és 21 katona segélyével reggel 8-tôl este 6-ig hordatta a müzeum ideiglenes hâzâban a fôldszintrôl a kônyv- és levéltâr s a természetiek târa kincseit az emeletre; az ârviz két legborzasztôbb napjân, mârcz. 14-én és 15-én azonban még 60 fônyi menekültnek is adott ugyanott hajlékot; midôn pedig mâr a rombadölt hâzak sürgös helyreâllitâsa vâlt szükségessé, az épités vezetôség alig volt képes tégla- és oltott mész készletét a néha követelöleg fellépo kérések eilen megôvni. A föherczeg nâdor szokott körültekintö bôlcseségével ekkor olyképen intézkedett, hogy a tégla és mész az elözö évi olcsô beszerzési åron s mérsékelt mennyiségben elsô sorban azoknak az iparosoknak adassék mühelyeik helyreâllitâsâra, kik a kôzszükséget szolgâljâk, ilyenek voltak pl. a sütök, lakatosok, kovâcsok, asztalosok stb. Tiz évi munka utân 1846-ban a müzeum épülete annyira elkészült, hogy a gyüjtemények ebben s a reâ kôvetkezô évben oda beköltöztethetök voltak, de nagy ideje volt, mert a részben csak raktârozott târgyakhoz sem hozzâférni, sem azokat kelloen gondozni nem lehetett. Az ârviz idején ugyanis a Jankovich-gyüjtemény- bôl a kéziratok, görög és rômai régiségek a megyei levéltârba, a drâgasâgok s ékszerek lepecsételt lâdâkban a budai kamarai levéltâr és âllampénztâr helyiségeibe, a könyvek és képek részint az egyetemi épületbe, részint a Ludovica akadémiâba vitettek; ugyanide kellett ezen év november havâban költöztetni a müzeum telkén fennâllott régi épületekbôl a többi müzeumi gyüjteménytârgyakat is, hol azoknak egy része rögtönözve felållittatott, a többi pedig lâdâkba csomagolva maradt 1847 tavaszâig.