A Magyar Nemzeti Múzeum Multja És Jelene

372 A néprajzi osztåly ugyanis, hogy az europai és amerikai czi'/ilisatio invasioja nemcsak a déli-tengeri avagy amerikai maroknyi kulturåkat fenyegeti végveszélylyel, hanem hogy az azsial osi kulturakra, értem a khinait és japånit, elöre kiszâmithatatlan behatàssal lesz. Szemünk elött az északamerikai indiânsâg szomorù kihalâsa, de ott Japan példàja is. Alig néhàny éve telt el, hogy Sieboldték ezt az orszâgot ismét felfedezték — s ma a japànok szine-virâga az ôseitôl öröklött szellemi javakrol lemondva, vâll- vetve küzd velünk az emberiség közös nagy czéljaiért, elannyira, hogy kimondhatjuk, hogy a régi japân kulturât ùjabb 50 év mulva tan csak a mùzeumi gyûjteményekbôl fogjuk ismerni. S ki volna a megmondhatôja, hogy Khina mikor ébred évezredes âlmaibol, mikor ocsudik fel, hogy a mongolsåg ôsi jelleméhez hiven, Eurôpât szintén az europai czivilisatiô rohamos elsajâ- titâsâval tegye magâra nézve ârtalmatlannâ ? Hogy pedig minderre megtanitott, legyen âldva érte a csak imént az Orkusba letünt nagy szâzad, a néprajznak tudomànynyà fejlôdésének szâzada, az elsô a M. N. Muzeum fennâllâsa ôta. Vivmânyait, a gôzôst és a villamos szerszâmokat, tudomânyos és humanistikus nézeteit rendre elsöpörheti a jövö kor tisztultabb fôlfogâsa — de bizvâst bizom abban, hogy e szåzad ama legsajâ- tosabb gyermekét, mely az ôsrégi, értelmét gyakran vâltoztatott „mûzeum” néven lomtårakbol modern szemlélteto iskolâvâ fejlödött: az eljövendö korszakok még az eddiginél is jobban dédelge- tik, âpoljâk. Miutân pedig mindnyâjan emberek vagyunk, kiket anthropocentrikus korunkban mindenekfölött maga az ember érdekel, a magyar nemzet kincseshâzâbôl az âltalânos (egyetemes, exotikus) néptani gyüjteménynek sem szabad hiànyoznia — különben kulturâlis fejlôdésünk ellen merényletet követünk el, melyre a XX. szâzad magyarsâga tôbbé sem nem hajlandô, sem nem képes. Matreja-szobor. Japânbôl.