A Magyar Nemzeti Múzeum Multja És Jelene

X A Magyar Nemzeti Muzeum alapitåsa és fejlôdése mai napig megfelelôen àtalakitani javasolja s kéri, hogy ezen, részben az egyetemi, részben a tanulmànyi alapbôl fedezendô ôsszeg még az évben engedélyeztessék ; ez volt a Magyar Nemz. Müzeum gyüjteményeinek elsô szerény otthona. Am a helytartôtanàcsnak ezen intézetért valô meleg érdeklôdése mélyebben gyôke- rezett; annak elnöke, felejthetetlen nàdorunk, az alapitô levé! harmadik pontjàban reà ruhâzott fôfelügyeleti jogât a legnemesebb értelemben gyakorolta. Jôzsef fôherczeg valôsàgos atyja voit a Nemz. Müzeumnak; àllamférfiüi mély bôlcsesége, magyar nemzetének mivelésére, kôzügyeink felviràgoztatàsàra irànyulô atyai gondoskodâsa vetette meg ez intézet gyüjteményeinek gazdag alapjàt, az ô hatalmas szava és akarata s az alapitô grôffal valô egyetérto együttmükôdése gyôzte le mind ama viszon- tagsågokat s akadàlyokat, a melyekböl ez intézetnek létesülése elsô éveiben oly boven kijutott, az ö befolyåsa teremtette meg intézetünk épületét is. Alighogy intézetünk a pâlosok kolostoràban elhelyezkedett, az 1805-ki franczia hàborü idején értékesebb tårgyait, nevezetesen a codexeket, ritkåbb nyomtatvânyokat s mappàkat lâdâkba csomagolva biztonsàgi szempontbôl katonai fedezet alatt, tengelyen Temesvårra szållitottåk. Miller J. Ferdinand volt ezen felelôsségteljes feladattal meg- bizva, kinek a nàdor a kôltségek fedezésére 6000 forint elöleget utalvànyozott. Temesvàrrôl az orsz. kônyvtàr kincsei esak 1806. màrczius havàban, az ottani lelkes hazafiak åltal okmànyokkal, nyomtatvànyokkal s rômai régiségekkel gyarapitva, kerül- tek vissza. Hazaérve, kônyvtàrunk csakhamar majdnem ismét hajtéktalannå vàlt; mert a pâlosok kolostoràban elhelyezett papnôveldének kônyvtàra szàmâra kellettek az orsz. kônyvtàri helyiségek. Grôf Széchényi Ferencz erre 1806. augusztus havàban nagyon erélyesen megokolt felségfolyamodvànyban kérte, hogy a kônyvtàr még rövid ideig ott maradhasson; kérvényében kifejti, mennyire kell, hogy ez az intéz- kedés lehangolja ôtet s mindazokat, kik hazàjoknak önzetlenül alapitvânyt készül- nek tenni, kifejti, hogy a Magyar szivesen âldoz, ilynemü, szeretett uralkodôja nevében tett intézkedések azonban bizalmatlannà, kishitüvé teszik. Végezetül reményli, hogy Bernkopf püspök, a seminarium rectora maga is bele fog nyugodni a kért rövid idô- haladékba, ha tudomàst szerez rola, mennyire megütôdnék a nemzet s mily csodàl- kozàsba ejtetnék a külföld az orszàgos kônyvtàrnak alkalmatlan helyre valô kitelepitése fölött, „Felséged atyai szivét pedig ama feszélyezett helyzetbe hoznà, hogy a nevezett püspök ür kérése és az egész nemzet ôhajtàsa és vàrakozàsa között kelljen döntenie“. A kir. cancellària ugyanazon évi november havàban kelt leiratâval értesitette is grôf Széchényit, hogy kérelme legfelsôbb helyen teljesittetett. A papnövelde rectorânak az orsz. kônyvtàr kitelepitésére irànyulô tendentiàja azonban a nådornak ismét alkalmat nyujtott a folyton gyarapodô müzeumi gyüjtemények jobb elhelyezésére irànyulô elhatàrozô lépésre; errôl tanuskodik grôf Eszterhàzy Jôzsef v. b. t. t., Moson vàrmegye fôispànjànak ugyancsak 1806. nov. 14-én a nâdorhoz intézett jelentése, a melyet a nâdor àltal neki leküldôtt tervezetre Mitterpacher és Schônwiesner apâtok, Schönbauer, Schwartner, Kitaibel professorok és Miller orszàgos kônyvtàri ôr meghallgatàsàval adott. A javaslat a Széchényi orszàgos kônyvtàrt màr egy magyar nemzeti intézetté (müzeummà) kibôviteni ajànlja hàrom osztàlylyal, a melyeknek elseje a kônyvtàrt, érem-