A Magyar Nemzeti Múzeum Multja És Jelene

Wagner Såndor. Debreczeni mènes. A mûzeumi képtår multja és jelene. Dr. Eber Làsztôtôl. A Z „Acta litteraria Musei Nationalis Hungarici“ L kôtetében, a mely 1818-ban jelent /\ meg, Miller igazgatô részletesen fejtegeti azokat a szempontokat, a melyek £ a fiatal intézet tovàbbi fejlôdésének alapul szolgålhatnak. Miutân az egyes osztàlyokat fölsorolta, Pantheum névvel egy külôn osztâly szükségességét hangsùlyozza. „A Pantheum falait a régi korbôl valô és jelenkori fejedelmek, kiràlyi személyek, a kiràly és haza kôrül érdemeket szerzett férfiak képmàsai boritsâk, hogy azok erényei követendö példa gyanànt ålljanak az ifjabb nemzedékek elött“. Nem tagadhatja azonban, hogy „a Magyar Pantheon mindezideig szerfölött lassan fejlödött és alig tizenkét képmàst mutathat fol“. Ilyen formåban jelentkezik egy nemzeti képtår gondolata elôszôr. Nem a müvészi szempont, hanem a tàrgyi, tôrténelmi érdek és a didaktikai czélzat tolul elotérbe. Mår grof Széchenyi Ferencz gyüjteményével együtt nehâny arczkép került a mùzeum birtokàba és a következö évek szerény szerzeményei is hasonlô jellegüek voltak. 1808-ban Lehoczky Andräs, a dunântùli kerületi tabla ülnöke Tököli Imre és II. Râkôczy Ferencz képmàsait ajândékozza a mùzeumnak; néhàny arczkép voit a Szirmay-féle gyüjteményben is, a melyet 1810-ben vettek meg a Nemzeti Mùzeum szâmàra. Egészen a kor szellemére vall, hogy csakhamar a tôrténeti-allegoriai iråny is jelentkezik. 1820-ban Balkay Pàl festö, a ki Egerben született és a bécsi akadémiàn tanult, sajât, nagy, rendkivüli gonddal készitett és allegoriai vonatkozåsokban bôvel- 23*