A Magyar Nemzeti Múzeum Multja És Jelene

190 A müzeumi képtâr multja és jelene Nemzeti Képcsârnokot ünnepélyesen megnyitottåk. Az érdeklôdés elég nagy volt. „Közel 500 személyre terjedett vendégkoszorü tôlté meg a müzeumi képtâr nagy Széchenyi-termében csinos izléssel rendezett ülôhelyeket, mellyeket a kôzônség minden rendu osztàlyàt képviselt egyhàzi, hadi s polgàriak, nok és férfiak, kiket a müzeumi osztàlyôrôk fogadtak, diszes gyülekezete foglalt el“. Kubinyi igazgatô megnyitô beszéde utån Mâtray Gàbor, az orszàgos Széchenyi-kônyvtâr öre és a nemzeti képcsârnokot alakitô egyesület titkâra, hosszabb beszédet tartott „A nemzeti képcsârnokot alakitô egyesület feladatàrôl“. Ez a képcsarnok, vagyis a müzeumi képtâr magyar osztàlya, a megnyitàs napjân 29 müvész 52 festményébôl âllott. E jôl megérdemelt siker utàn a derék egylet még nagyobb buzgalommal mükôdik. Évente két-hàrom festménynyel gyarapithatja a képtàrat. 1852-ben felsôbb jôvâ- hagyâssal orszàgosan gyüjtôtt pénzbôl Barabâssal megfesteti I. Ferencz Jôzsef kirâly és Albrecht föherczeg, Magyarorszâg katonai és polgâri kormânyzôja képét. A müzeum igazgatôja a nevesebb müvészekhez leveleket intéz, a melyekben életrajzukat és arcz- képôket, egyiktôl-màsiktôl egy-egy munkâjok beküldését kéri. E fôlszôlitàsnak azonban kevés foganatja volt. Ennek okàt megadja Molnâr Jôzsef, mikor késznek nyilatkozik, hogy arczképét és életrajzât beküldje, de legüjabb müvét, a mely Àbrahâm kikôltô- zését âbrâzolja, ,,a müvészetre nézve mostoha idôk miatt csak 300 pengo forinton engedhetné ât“. Müvészeinknek abban az idöben bizony alig volt ajândékozni valôjuk. Molnâr képét a képcsarnok-egylet vâsârolta meg. A sülyos anyagi viszonyok mellett még a hatôsâgok nehézkességével, rosszakaratâval is keile küzdeni. 1854-ben Augusz fôispân kemény, szinte fenyegetô hangü rendelettel sürgeti a képtâr üj rendezését. A müzeum ügyeit intézô bizottsâg azt jelentette, hogy a képtâr elrendezése helyen- kint erös kifogâs alà esik. Ügy lâtszik, a bizottsâgnak fôleg az szürt szemet, hogy grôf Széchenyi Ferencz nagy képmâsa az uralkodôcsalâd tagjainak képeivel együtt voit a fôlsô vilâgitâsü nagy teremben elhelyezve. A fôispân azt rendeli el, hogy ez utôbbiakat külôn terembe âllitsâk. A dolognak persze semmibe sem szabad kerülnie. Ez alkalombôl az igazgatônak mégis sikerült elérnie, hogy a képtârat âltalâban a helyiségeknek megfelelôbb môdon rendezzék el. A pesti müegylet, ügy lâtszik, csak az ôtvenes évek derekân jutott ismét erôhôz. Kiâllitâsait rendesen megtartotta ugyan — 1852,-ki kiâllitâsân, a melyet kivételképen a Nemzeti Müzeum elôcsarnokâban és folyosôin rendeztek, a kirâly is megjelent és a mücsarnok-egylet tôbb izben vâsârolt kiâllitâsairôl képeket — de ajândékaival csak 1855 ôta talâlkozunk ismét, még pedig nagyobbâra olyan müvekkel, a melyek az egylet mülapjai révén orszâgszerte elterjedtek. Dezsô vitéz ônfelâldozâsa (1855. Molnâr Jôzseftôl), a Menyasszony megérkezése (1857. Barabâstôl), Imre kirâly elfogja ôcscsét (1858. Than Môrtôl), V. Ferdinand a koronâzâsi dombon (1859. Weber Henriktôl), a Vâczi szüret (1860. Canzi Àgostontôl), az Ujonczozâs (1861. Thantôl), Dugovics Titus (1861. Wâgner Sândortôl), Zâch Feliciân (1862. Orlai Petries Somâtôl), Zrinyi Ilona (1868. Madarâsz Viktortôl), épen reproductiôik révén festészetünk legnépszerübb alkotâsai kôzé tartoznak. A müvészi tudâs nem âll bennôk mindig az akarat magas- latân, de a belôlôk kisugârzô erös nemzeti érzés nem téveszthette el hatâsât.