A Magyar Nemzeti Múzeum Multja És Jelene

212 Az ållattår Az ållatok kitômésére 1814 ôta mâr külön tisztviselöje volt a természettârnak Jâny Pâl Jànos személyében, a kit a nâdor egyenesen àllattàri gondnoknak (Curator Camerae Zoologicae) nevezett kl. Jâny tulajdonképen nem voit szakember, hanem inkâbb csak mükedvelô ; mindamellett nemcsak egyszerüen àllatok kitômésével, hanem emlösök és madarak gyüjtésével is foglalkozott. E czélbôl az alatt a 20 év alatt, melyet intézetünknél töltött, némi csekély pénzsegélylyel majdnem évenként kisebb- nagyobb kirândulâsokat tett az orszâg különbözö vidékeire. A gerincztelen âllatok gyüjteményeinek szakszerü gondozâsa és fejlesztése csak 1822-ben vette kezdetét, a mikor Frivaldszky Imre a természetiek tàràhoz segédôrnek neveztetett ki. Frivaldszky Imre, a kinek személyében az elsô igazi zoologus került a Nemzeti Mûzeumhoz, nemcsak alapos elôkészültséggel, hanem odaadô buzgalommal és ôszinte lelkesedéssel lépett mûzeumi pâlyâjâra. Sajnos, hogy ez a buzgalom és lelkesedés abban a korban még nem talàlt megfelelô méltânylâsra és nem hasznâl- tatott ki teljes mértékben a Mûzeum javâra. Frivaldszky Imre az âllattani gyüjtemé- nyeket màr akkor tudomânyos szinvonalra szerette volna emelni. Ebbeli fâradozâsait azonban arànylag nem sok siker koronàzta. Igaz ugyan, hogy màr 1824-ben megvâ- sàroltattak Ochsenheimer lepkegyüjteménye és Dahl bogârgyüjteménye s azontûl is tôrténtek kisebb àllatvàsàrlàsok; de az a nagyszabâsû terv, mely Frivaldszky Imre lelkében megfogamzott, nem teljesedhetett. Az ö terve az volt, hogy a Nemzeti Mûzeum természetrajzi osztàlyànak gyarapitàsàra nagyobb gyüjteményeket kellene vàsàrolni, a legszükségesebb szakmunkàkat beszerezni s azonkivül tudomânyos utazâ- sokat tétetni nemcsak az orszâg különbözö vidékein, hanem az akkor velünk még szomszédos Törökorszägba is. Az igy begyülô természetrajzi târgyak elsô sorban a mûzeumi gyüjtemények gyarapitâsâra, màsodsorban a tôbbi eurôpai mûzeumokkal valô csereviszony meginditâsâra és fentartâsâra szolgàlnànak. Hiâba fordult azonban Frivaldszky Imre e tervével a Nemzeti Mûzeum akkori igazgatôsâgàhoz, majd a Magyar Tudomânyos Akadémiâhoz és végre a pozsonyi orszâggyüléshez. Mindenütt elutasitottâk. Pedig ha tervét elfogadjâk, a Magyar Nemzeti Mûzeumnak âllattâri osztâlya mâr akkor arra a szinvonalra emelkedhetett volna, a melyre csak jôval késôbb, csak valami egy félszâzad mulva jutott. Frivaldszky Imre ekként magâra hagyatvân, a sajât erejébôl igyekezett kedvencz tervét végrehajtani. E czélbôl a sajât kôltségén az orszâg érdekesebb vidékeire, de kivâlt Törökorszägba alkalmas gyüjtôket küldött ki, a kiknek révén aztân nagybecsü természetrajzi, fôleg âllattani gyüjteményekre tett szert. E gyüjtemények sok érdekes âllatfaj felfedezésével gyarapitottâk a tudomânyt; de a gyüjtött anyag Frivaldszky Imre tulajdonât képezte és âltala jobbâra külföldön értékesittetett. Ez kétszeres veszteség voit a Nemzeti Müzeumra nézve. Frivaldszky Imre kénytelen levén munkâssâgânak javarészét eme magânvâllalatâra forditani, nagy tudomânyos készültségét és munkaerejét nem érvé- nyesithette teljes mértékben nemzeti intézetünk javâra. Itteni mükôdése jôformàn csak a meglevô gyüjtemények konzervâlàsâra szoritkozott ; hivataloskodâsânak (1822 1851) egész ideje alatt csak egyszer, 1846-ban ajàndékozott néhâny szàz tôrôkorszàgi rovart a Mûzeumnak. A mâsik veszteség az volt, hogy az a sok érdekes tàrgy, melyet