A Magyar Nemzeti Múzeum Multja És Jelene

224 Az ållattår megyei kisebb rågcsålokat, hogy Rainer Jånos 1846-ban és a kôvetkezô években 40 tâtrafüredi, Rokosz Istvàn tanito 1846-tol 1851-ig 81 beszterczebånyai emlôst juttatott a tàrlatnak s bàrô Révay György 1845-ben a hazånkban ritka nyércz (Putorius lutreola L.) négy példånyåval kedveskedik gyüjteményünknek. A boni fauna tanulmånyozåsa mellett csakhamar folébredt a torekvés: külföldi fajokkal is kiegésziteni a gyüjteményt. Frivaldszky Imre akkori segédôr 7 egyiptomi és kisåzsiai fajt ajåndékoz a Mùzeumnak, Kovåcs Jànos nevelö 1856-ban 23 egyiptomi fajjal, Sina Simon bàrô 1857-ben JO kül- földi emlôssel és 4 emlôscsontvazzal, végül a K. M. Természettudomànyi Târsulat 1856-ban 15 kitömött példânynyal és 11 csontvàzzal gyarapitja a tàrlatot. Nyilvânvalô, hogy az emlösök osztàlya mindekkoràig a külföldön is divô helyes nyomon haladt s kizàrôlag a szakszerüség szolgålatåban ållott, azonban a mult szàzad ôtvenes éveiben, alapjàban nagyon tiszteletre méltô, mindazonâltal a gyüjtemény eredeti czéljâval némi ellenkezésben ållo csapàsra tér. A nemzet szomorù politikai helyzetében a hazafias felbuzdulàs ôrômeiben keres kårpotlåst s az emlösök tàrlata is szåmos hazafias vonatkozàsû tårgygyal kezd megtelni, a midön is nem a tàrgyak zoologiai érdekessége, hanem az adomànyozô hazafias érzülete, vagy a nemzetünk nagyjai irànt valö kegyelet volt a tett forràsa. Ezt az ûjabb irânyt talàn a gerinczesek tôrzskônyvének következö, 336. szâmü (1854. Petényi S. kezeiràsa) bejegyzése jellemzi a legtalalobban : „Angol telivérü 6 éves Krisztin nevü kancza-lô (Equus caballus, femina, var. anglicana), Grôf Széchényi Istvàn tenyésztése, Murat mén és Krisztin kancza szülöktöl, szinte telivérüektôl. Egy éves koràban 1700 frtban került, most 5000-re becsültetvén. Folyo 1854-ben futott versenyt 2 izben, az Herczeg-Eszterhàzy és a Hazafi dijért; a 3-at Grôf Kinszky félét megnyervén. Ezen nagyobb megerôltetésefc kôvetkeztében dermenetbe (Starrkrampf) esvén, f. hô 14-én kimult, t. cz. zalabéri Horvàth Edmund földbirtokos ûr szép ajàndoka“. Kétségtelen, hogy ennek a tàrgynak a bekebelezésében a nagynevü tenyésztô, gr. Széchényi Istvàn hazafiüi érdemeinek s az ôtvenes években — ugyancsak az ô kezdeményezésére — follendült lôversenyek nemzetgazdasàgi jelentôségének a megbecsülése nyilatkozik meg. Annak is a honfiùi kegyelet volt a forràsa, a midön jeleseink kedvelt majmai és kutyài hosszû idôn àt öriztettek a tàrlatban. Az àllattàr folyosôjàn, ott, a hol most medve- és rinoczeroszcsontvàzaink àllnak, még ezelôtt hét évvel is làthatô volt egy kitömött kutyacsoport, mely egyebek közt Jôzsef nådor, Györy Buttler grofné és Petényi Salamon selyemszörü ölebeit s Gerenday Jôzsef hamvasfehér dån szelin- dekét foglalta magåban. Ha ez az iràny ållandobb hatàst gyakorolt volna, tårlatunk lassanként a 16. szàzad „Raritäten cabinet“-jeinek nyomdokaiba lépett volna, mert a szakszerüség kôvetelményeinek mellôzése sok mås, a tàrlat eredeti czéljaival össze nem illô tàrgy fôlhalmozàsàt vonta maga utàn. Orrmànyos csodamalacz-fejek, csodaszülött bàrànyok, ôkôr gyomràbôl kivett szôrlabdacsok, gyomor- és hugykövek békés tàrsasàgba kerültek a szolnoki vårban kiâsott török koponyåkkal s az ôsbôlény és ôsszarvas csontjaival. Mindazonâltal e téveteg és hamar elmult irånyzat mår nem tudta meg- akasztani tårlatunk egészséges fejlôdését s a természeti furcsasågok felhalmozåsa helyett a gyüjte- mény mihamar visszatér fejlôdésének eredeti medrébe. A mult szåzad hatvanas éveiben a hazai emlösfauna rendszeres gyüjtése mellett mind nagyobb nyomatékkal érvényesül a torekvés a külföldi csalådok és nemek typikus képviselôinek beszerzésére. A budapesti ållatkert évrol-évre åtengedi az elhullott nevezetesebb fajokat s példåul csak 1867-ben is 19 külföldi emlös kerül e réven a gyüjteménybe. Ennél is fontosabb, hogy hazånkfiai a Müzeum érdekében messze ütra kelnek, szakszerü kutatåsnak vetik alå a tåvoli vidékeket és rendszeres küldeményeikkel sok tåtongo hézagot töltenek ki az emlösök gyüjteményében. Xåntus Jånos 1859 és 1866 közt 71 kaliforniai emlôs-példànynyal gazdagitja a tårlatot, majd elindul keletåzsiai ütjàra s 1870-ben 69 borneôi emlôssel és 38 koponyåval megrakodva tér vissza a hazåba. Xåntus Jånos elévülhetetlen érdemeket szerzett a tårlat kôrül. Gyüjteményei a legjobb karban érkeztek meg és szakszerüen felållitva még mai nap is tårlatunk legbecsesebb részét alkotjåk. Egyebek közt neki köszönhetjük azt a képben is bemutatott szép orangutån-csoportot, melyet Borneoban a Szadong és Szimiju folyök rengetegeiben ejtett el, s mely bårmely vilågmuzeumnak diszére vålhatnék.