A Magyar Nemzeti Múzeum Multja És Jelene

Viza a Dunàbôl. 5. Halak. Méhely Lajostöl. Halgyüjteményünk 1821-ben 14 kitômôtt, hazânk édesvizeibôl szârmazô példânynyal vette kezdetét. A borszeszben felâllitott elsö hal a balatoni garda egy példânya volt, mely 1822 ota sem romlott meg s az 1899. szâmü üvegben még mai nap is lâthatô. 1828-ban Jåny Pål müzeumi gondnok 100 fajhoz tartozo 160 példånyt gyüjtött Fiume kôrnyëkén s ezzel megvetette a tengeri gyüjtemény alapjât. A kôvetkezô években leginkàbb ajândékozâs révén gyarapodott a gyüjtemény s különösen dr. Daka Tivadar, az angol hadseregben, Kelet-Indiâban szolgalo hazânkfia kötelezte nagy hâlâra a Müzeumot, a mennyiben 1861-töl 1864-ig 167 példånyt gyüjtött India vizeiben. Kivüle még Pius Titius tâbori pap gyarapitotta a târlatot nagyobb adomànynyal, a ki 1848-tôl 1864-ig 83 adriai halat juttatott a Müzeumba. Tetemesebb adomânyokat még kôvetkezô jôakarôlnak kôszônhet a tàrlat: dr. Frivaldszky Imre akkori müzeumi segédor 1846—1853 kôzt 20, Hazslinszky Friyyes eperjesi tanâr 1868-ban 9, dr. Kåroli Jånos 1871-ben 10, Kovâcs Jånos debreczeni tanâr 1876-ban 27, Kandt Lajos buda- pesti magânzô 1875-ben 29, a bécsi csâszâri müzeum az osztrâk Novara-expedicziô gyüjtésébôl 1869-ben 35 és Vârady Gâbor orszâggyülési képviselô 1871-ben 5 példânynyal emlékezett meg gyüj- teményünkrôl. Adomânyozâson kivül gyüjtés ütjân is meglehetôsen sok anyag került a târlatba, mely fôbb tételei szerint ekkép oszlik meg: dr. Doleschall Lajos hollandi szolgâlatban allô hazânkfia 1856-ban Jâva-szigetérôl 11, Dréher Istvån müzeumi preparâtor 1868-tôl 1871-ig 42, Frivaldszky Jånos müzeumi igazgatô-ôr 1862-tôl 1874-lg 21, Herman Ottô, akkori müzeumi assistens, 1875 és 76-ban il, dr. Horvåth Géza müzeumi assistens korâban 1874-ben 4, Jåny Pål volt müzeumi gondnok 1821-tôl 1828-ig 182, dr. Kåroli Jånos müzeumi ôr 1872- és 1873-ban 211, Mocsåry Såndor, akkori müzeumi assistens, 1870- és 1872-ben 33, Petényt Salamon, volt müzeumi ôr, 1843. és 1847-ben 9, végül dr. Sadler Jôzsef, volt müzeumi ôr, 1822- és 1840-ben 2 példânynyal gazdagitotta târlatunkat. Kétségtelen, hogy a halak târlata ekképen ôrvendetesen fôllendült, mindazonâltal a szaporodâs 1870-ig nagyon szerény mértéket tartott. A mikor dr. Kåroli Jånos ebben az évben a gyüjteményt âtvette, mindôssze is 170 szåritott és 300 borszeszben felâllitott példânyt talâlt s ezek is a pornak és napnak kitéve, hosszü asztalokon âllottak, vagy rosszul zârôdô, selejtes szekrényekben voltak fölszegezve. Mikor Kåroli a halgyüjtemény e siralmas âllapotân végigtekintett, beteljesült rajta — ùgymond — a kôltô szava : „Obstupui, steteruntque comae et vox faucibus haesit!“ „Néztem, hall- gattam és munkâhoz fogtam“ mondja tovâbb 1879-ben megjelent Kalauzâban ,,s büszkén mondhatom, hiszen ez jutalmam, hogy nem hiâba fâradoztam“.