A Magyar Nemzeti Múzeum Multja És Jelene

352 A néprajzi osztaly olmok) sok esetben anyaguknàl és alakjuknàl fogva ôsszevàgnak a bronzkorszakbôl valökkal, de sot sok esetben ezeknek mai alkalmazàsmôdjukbôl lehetett meghatàrozni azoknak valôdi jelentôségét. A kovàcsok készitette horgok, az egy- és hàromàgü szigonyok, a nàdvàgôk megerôsitésmôdja szintén bronzkori. A fenékhorgok felkeresésére vagy felszedésére valô szerszâmok, a „fentôk" vagy „katkàk“, a legrégibb czôlôpépitmények hasonlo szerszàmainak analogonjai stb. Valôsàgos kincsesbànyàt képvisel e gyüjtemény, melynek értéke, a mint idôben tàvozunk, mindinkàbb növekedik s mely hivatva voit arra, hogy az ennek alapjàn felàllitott tételek és leszürt eredmények tovàbbkutatàsra ôsztônôzzék nemzetünk ôstôrténetével foglalkozö büvàrainkat. Ez szerencsére ügy is tôrtént s e tény bizonyitja gyüjteményünk s vele együtt a magyar tàrgyi néprajz ily természetü nagy fontossàgàt. Munkàcsi Bernât, Herman Otto gyüjtései alapjàn, nyelvészeti vizsgàlat alà vette a magyar halak és halàszôszerszâmok neveit s a rokon nyelvekbôl, és a szlàvbôl megàllapitotta, mi azokban az ôsi, mit bol, mikor, mely néptôl vettünk àt, s e réven az àzsiai hazàt, vàndorlàsunkat, életmôdunkat, kulturànkat biztosabb alapra helyezte s ez irànyban üj perspectivàt nyitott meg elôttünk. Dr. Jankô Jànos, grôf Zichy Jenô harmadik àzsiai expeditiôjànak ethnographusa, Herman és Munkàcsi kônyvére tàmaszkodva, tovàbb kutatja a magyar halàszszerszâmok àzsiai eredetét s a nyelvészeti bizonyitékok mellé tàrgyi bizonyitékokat csatol s a mit a nyelvészet nyelvészeti üton igazolt vagy sejtett, élô tàrgyakkal bizonyitja s ha teljesen nem is oldja meg a magyar halàszôszerszâmok eredetének kérdését, de mindenesetre jelentékeny lépéssel viszi elôre. Ezek a kutatàsok erôs fényt vetettek àzsiai kulturànkra s itt bizonyosodott be, hogy a magyar nyelvészet egyik irànya elvàlhatlan tàrsa a magyar néprajznak s hogy kölcsönösen egy- màsra vannak utalva. Sorozatos gyüjteményünk egy màsik nagy csoportja a pàsztorkodô emberek szerszàmalt foglalja magàban. Tàrsa az elôbbinek s létrejottét is hasonlo inditô oknak köszöni. Ez a gazdag anyag fogalmat nyujthat arrol, mennyi leleményesség, mekkora teremtô, mennyl naiv müvészi erô él az egyszerü magyar pàsztorsàgban, s népies ornamentikànknak milyen buja hajtåsai tenyésznek az o tanyåikon s hogy a különbözö mesterkedések kimüvelt formàjuknàl fogva, mennyire szåmot tart- hatnak az ôsiségre, de màsrészt, milyen pötolhatlan veszteség az, hogy nemzetünk e törzsökös àgànak szerény holmijåt jobb idôkben mår össze nem gyüjtöttük. Nem feladatom, hogy e szép gyüjteményt részletesen ismertessem, de mégis bovebben foglal- kozunk vele, mint többi gyüjteményeinkkel. Elöbb a magyarokröl, azutàn egy-két szöval a nem- zetiségekrôl emlékezünk meg. A gyüjteménynek kivàlô szép csoportjàt alkotjàk az ü. n. alföldi pàsztorkészségek. Olyanforma rendeltetésük van ezeknek, mint az üri embernél a zsebnek és erszénynek. A legszükségesebb dolgait hordja benne a pàsztor, hogy mindig kéznél legyenek. Egy teljesen felszerelt juhàszkészség a kôvetkezô részekbôl àll: Egy kis, gömbölyü, almanagysàgü bôrzacskôbol, ebben van a kova és taplo, leginkàbb a gyékénybuzogànynak tollas magvàbol, vagy az ürômébôl; azutàn a tüzcsiholô aczélbôl, a szintén börböl készült lapos kés v. bicskatokböl, a négyszôgletes, lapos, bôr tükôrtokbôl és egy hegyes csontböl, a tôrôkbôl, melyet a pàsztor bocskorlyukasztônak hasznàl. Mindezek a részek közös karikàba füzött arasznyi hosszü szijakon lognak s az egész készséget a pàsztor a gatya- korczba gyürve viseli. A készség tehàt egyszersmind ékesség szàmba is menvén, a pàsztor azt egyszerü szerszàmaival düsan kiczifràzza. A tartôkat és tokokat aprô bôrsallangokkal gazdagon felpillangozza, a bôrbojtokat ékes szijkôtéssel szoritja le, a tartôszijakra gyakran sàrgaréz vagy ôlomgombokat ver s a sziki juhàszsàg a sima szijakra bàrànycsontbôl faragott, vékony, négyszegletes geometriai ala- kokkal diszitett, erôs hüvelyknyi hosszü csévécskéket hüz, részben ékességnek, részben pl. az ôssze- korczolt zacskônak zàrôkupàncsàul. A csikôsnép e csontkupàncsok helyett vékony szijszàrakbôl mesterileg kötött gyürüket hasznàl. Hogy a bôrmunkànàl maradjunk, vegyük elô most a karikàsokat, a magyar pàsztorsàgnak ama specziàlis szerszàmait, melyeknek pàrjàt nyugoton csak imitt-amott leljük. Ezek az egész orszàgban el vannak terjedve, a nem magyar pàsztorok kezén is élnek, de a legkimüveltebb s legszebb formàkkal a magyar pàsztorok vezérkednek. Az ostor maga, melynek mesterszôkészsége szerint van