A Magyar Nemzeti Múzeum Multja És Jelene

A néprajzi osztåly 353 ostortöve, ostora, csapôja, hegye és sudara, vékony, puhitott bôrszalagokbôl, kôczra, kôtélre vagy kendôre van fonva kigyôtestalaküra, folytonosan vékonyodva a vége felé, båmulatos szabatossåggal nyolcz, tizenkét ågban, sôt a „kigyohåt“ fonàs 16—18—24 ågban is. Ebben a fonàsban a magyar pàsztorok csakugyan remekelnek. De ez még nem minden. Az ostor tôvét épügy, mint a tartôszijak végeit gazdagon felpillangozzàk ; az üjabb, mesterember keze alôl kikerültek màr szines, csipkés, lyuggatott börsallangosak. Az ostoroknak a nyélre valo erôsitésmôdja typusbeli külônbséget szol- gàltat a magyar és nem magyar karikàsok között, a mennyiben a magyaroknàl a nyél végébe vert vaskarikåba vagy szijbôl font forgôba van fogva az ostor, mig a németeknél és szlåvoknål a nyélre van hurkolva egyszerü szijcsattal. De az igazi müvészetét a magyar, karikàsa nyelének kidolgozåsånål fejti ki. A kevésbbé rangos darabok nyelére szironyokbôl font vitézkôtés tapad, végén pedig ott lôg a majdnem tenyérnyi széles, csipkézett, sårgarézkarikåkkal kivert karszij, a melylyel az ostor a kéz csuklôjàra füzhetô. A remekbe faragott nyelek, leginkâbb szilvafàbôl, gyakran sajâtos stilü, tagozott oszlopformàkat mutatnak s a gazdag faragàson kivül szôgecseléssel, ôlmozàssal, fém- vagy csontberakâssal ékeskednek. Egy mâs, szintén ösi pàsztorkellék a fokos. Valamikor ez is viràgzott, de màr hanyatlik s imitt-amott hatôsàgi tilalom alatt van. Az okåt tudjuk. A baltåk formai vidékenként màsok, de egy-egy vidéken àllandok. Két szélsô formâja a mâtravidéki s a somogy-zalai. Az elôbbit meg- ismerni hosszü, négyszôgü fokârôl s széles élének a felsô sarokban valö kirugâsàrol, vagy érthetôb- ben arrôl, hogy a balta hâromszôgletü, felsô éle egyenes és vizszintes âllâsü ; a måsodikat pedig egyéb jellegek mellett fokànak kicsiny voltàrôl s felsô élének (birkaorralakù) gôrbültségérôl. Ez utôbbi baltatypus azért érdemel külônôsebb figyelmet, mert a vôrôsrézkorbeli baltànak megfelelôje. A somogy-zalai typus még azzal is kivàlik, hogy nyele ékesen faragott, legtôbbszôr a cziczkafark sürün szabdalt levele folyja végig spiràlisan. Terünk kényszerit, hogy e kivâlô gyüjtemény tôbbi csoportjånål hosszasabban nem idôzhetünk, most még csak a kivàlôan faragô és diszitô pàsztormüvészetrôl szôlunk. E csoportbôl elég legyen felemlitenünk a juhâszkampôkat, botokat, sô-, borotva- és tükôrtartôkat, tülkôket, vizmeritô csanakokat és bårånyszoktatokat. Ezekben kulminâl a magyar påsztorsåg alkotô müvészete s itt van nemzeti ornamentikànk kineses bànyàja, melyet idâig csak felületesen aknàztunk ki. E diszitô pàsztormüvészet egyik elsôrangü telepe Zala- és Somogymegye. Itt készülnefc a faragott sôtartôk szarvbôl, a tükôrfâk és borotvatokok fâbôl, mindannyi elboritva a naiv képzelet egyszerü, de a faragô nép lelkében mélyen gyôkerezô szép iranti érzék megnyilatkozåsaival. E nép faragott kôltészete olvashatô rajtuk. A sôtartôkra a régi betyårromantikåbol vett képeket fogadta el uralkodônak az ottani stiliråny. Ott làtjuk a szeretôjével mulatô betyårt, korhû gûnyàban, a tanyâzâst a csårdåban, erdöben, a nemezist, a pandurt, zsandårt stb. Az elmult betyårvilåg, a Patkôk, Sétåk, Milfajtok kora elevenedik meg rajtok. A tükôrfâk és borotvatartôk a poézis derültebb mezeire vezetnek. Ezeken virågok és madarak ékeskednek. Galambok és påvåk ülnek virågboritotta ågak között, körülöttük katalinrozsåk, nefelejtsek és ezerlevelü fükoszorük. Ezeknél a szinezést is segitségul veszik a pàsztorok, de leginkâbb a pecsétviasztômést. Itt van a faragott botok és kabakok hazåja, valamint a szabadon alakitott ållatfejszobroké is. Az elsok hasonlokép csodålatot érdemlô termékei a påsztorfaragåsnak. Különös kedvvel faragjåk a botokra, meglepö természeti hüséggel a vizi kigyôt. Nemzetiségeink påsztortårgyainak bemutatåsåra bizony alig marad egy-két sorom. Felesleges is talån mondanom, hogy a påsztorkodås a totoknål, ruthéneknél és olåhoknål a legkifejlettebb. Fafaragåsban a ruthének és tôtok a legkivålobbak. Legyen elég megemlitenem azt a rendkivül gazdag sorozatos gyüjteményt, mely az egy darabbol faragott tejmeritô edényeket, az u. n. cserpå- kokat tartalmazza. Ez azért rendkivül becses, mert kitünö vilågos sorozatban mutatja be, hogy az edények fülének faragåsa architektonikus elemeket åbråzol. Emlékezzünk még meg a gazdag forgåcs- vilâglô-csoportrôl, mely egy letünt kor kulturkincsének kései maradéka; a sajtmintàzôkrôl; az ôlommal, rézzel kivert vagy szaru és rézlemezekbôl összerakott késnyelekrôl. A Magyar Nemzeti Mûzeum multja és jeleno. 45