A Magyar Nemzeti Múzeum Multja És Jelene

354 A néprajzi osztåly Egy màsik hasonlo természetü gyüjteményt képviselnek az ü. n. munkaeszközök, föleg a mezôgazdasàghoz tartozôk s az ennek keretében helyet foglalô kisebb kézmüvességi szerszâmok. Ezt a gyüjteményt dr. Jankô Jànos âllitotta össze s az a tôrekvés hozta létre, hogy a magyar nép itt idôzésének ezeredik esztendejében megrôgzittessék hazànk egyszerü viszonyok között gazdàlkodô nagyobb tômegének kulturâlis képe szerszàmaiban. Ugy vagyunk ezzel a gyüjteménynyel is, mint sok màsikkal, hogy igazi értékét csak akkor làtjuk teljes vilàgossàggal, ha môdunkban van mâs elôrehaladottabb nemzetekével egybevetni. Mi ebben a környezetben élünk s legtöbbször csak az ragadja meg figyelmünket, a mi feltünôen primitiv s az orszàg oly részébôl szàrmazik, a hol mi nem vagyunk ismerôsek. Pedig nem panaszkodhatunk, hogy népünk gazdàlkodàsa az egész orszàgban nem elég primitiv, a kulturtôrténetirônak vagy az ethnographusnak nem szolgâl elég kedvezô egyszerü âllapotokkal és szerszàmokkal. A physikai viszonyok vàltozatossàga, a nép elmaradottsâga, az üjitàsokkal szemben valô âllhatatos makacssàga, szegénysége, földrajzi elzârtsàga és egyéb tàrsadalmi bajok sok helyen olyan àllapotokat tartottak fent szàmunkra, a melyek rég elmult szâzadok müvelôdését tükröztetik vissza. Ez a gyüjtemény is gazdag tàrhàza azon primitiv gazdàlkodâshoz tartozo minden- nemü szerszâmoknak, a melyeket nyugaton a gyàripar jôrészt kiszoritott s a melyek nàlunk mint refugiumban, különösen az elzàrt hegyesebb vidékeken megmaradtak. S a jôvô nemzedék majd csodålkozva hallja, hogy az elôdôk még sok helyen fordulo és dülôkényszerrel müvelték a foldet, az istàllôtràgyàzàst csak hirböl hallottàk, faàsôval és lapàtokkal àstak, faekével szàntottak, fél orszågban sarlôval arattak, lovakkal nyomtattak és veremben tartottak a gabonàt, hogy egyebet ne emlitsek. Ugyancsak a népies foglalkozàsmôdok egyik àgàt ohajtja feltüntetni a szovés-fonas eszközeinek gyüjteménye. A fonàs és szôvés nem is olyan régen csaknem àltalànos hàzifoglalkozàs volt hazànkban. Sok helyen mår végkép felhagytak a kender- és lentermesztéssel, måshol a megfont fonalat mesterember- nek adjåk megszôvésre, de vannak még vidékek, a hol az egyszerü szôvôszéket télire lehozzàk a padlâsrôl a szobâba. Ilyen vidék példàul a Kalotaszeg, melynek hires fodorvàsznàt ma is hàzllag szôvik. E gazdag gyüjteménybôl elég legyen kiemelnem a primitiv kiàllitàsü gerebeneket, rokkâkat, a guzsa- lyokat s ezek között is a gazdag faragàsü, ôlmozàssal, tükrökkel stb. diszitett magyar eredetü, a Krassô-Szôrény megyébôl szàrmazô bàmulatos vàltozatossâgü, czifràn faragott, olàh kézbôl valô darabokat, a délszlàv typusü szerb példànyokat; tovâbbà a mososulykokat, màngorlôfàkat és fonô. székeket, melyeknek remek faragâsai népies ornamentikànknak gazdagon buzgô forràsai. Sajnos ezek is fogyva fogynak s a megélhetéssel jàrô gond kiapasztja az egyszerü lelkekben a poézist, a szép irànti vàgyakozàst, a szerszâmok czifra faragàsàt és festését. A szôvés-fonâs eszközei utàn végezzünk röviden a varràs és himzés gyüjteménynyel. Azon rövid idô alatt, miota osztàlyunk nagyobb erélylyel làtott hozzà hazai dolgaink gyüjtéséhez, elég szép anyag gyült össze, ilynemü tàrgyakbôl, de bizony az még nagyon hézagos. Pedig végtelen fontos volna ez irânyban is folytatni a munkàt, a mig nem késô. De szerencsére elmondhatjuk, hogy hazànk népies nôl varrôkézimunkàkban rendkivül gazdag. A nemzetiségek vetekednek e téren egymàssal, különösen a mi a ruhåzathoz valô himzô-varrô munkàkat illeti — legfeljebb a kevésbbé czifràlkodô németek esnek ki a sorbôl — s joggal mondhatjuk, hogy az a ruhàzattal együtt leg- tarkàbb gyüjteménye osztàlyunknak. Sajnos, hogy a régi darabok ritkàk s az a néhàny is, a mi van, csak a XVUI-ik szàzad végérôl valo. Az ôltôzékhez valô egyes ruhadarabok közül a népies himzô-kôtô-horgolô müvészet a leg- gyakoribb, a legvàltozatosabb, csaknem kimerithetetlen gazdagsàgü az ingeken és pedig különösen a nôl ingeken, de a férfiakén is, sot némely vidéken — pl. Baranyàban — a gatyàkon is. Az ingek szabàsa, alakja, diszitése oly rendkivül vàltozatos, hogy igy röviden jellemezni sem lehet ôket. A nôl ingeknek szines fonallal valô kihimzése a leggyakoribb, s legszebb a tôtoknàl, olàhoknàl és magyaroknàl. A tôtok közül kivâlnak az északnyugoti hatàrszéliek. Az ingeken itt a vàllfôt himezik ki arasznyi szélesen, nemkülönben a kézelôt sàrga selyemfonallal ; gyakran az egész ujjat is kivarrjàk leginkàbb geometrikus ornamentumokkal s tesznek a bö ujj végére tenyérnyl széles