A Magyar Nemzeti Múzeum Multja És Jelene

366 A néprajzi osztàly ålarczaink. A tibeti låmåk ålarczot öltenek, ha a hiveket templomba csôditik. Ceylonban a kigyö- kultuszbôl folyôlag ma is ålarczba burkolt benszülött orvosok gyôgyitjàk a népet, az afrikai négerség, az amerikai indiånok ezernyi ålarczai egyszersmind a primitiv müvesség megannyi remekei is. Megkerültük a foldet s àlarczot mindenütt talåltunk. Ha mår most a felsoroltam kezdetlegesebb népeknél tudakoljuk az ålarczviselés okåt, akkor vàlaszaikban csodålatos egyértelmüség nyilatkozik meg, a melybôl hovàtovàbb nyilvànvalôvà lesz, hogy ez a szokâs a sajât alacsonyabb néprétegeinknél is valamikor ugyanebbôl a forråsbol fakadt. Ez a forrås pedig a kezdetleges népeknek a természet lelkes voltåba vetett hit, melyet tudomånyos müszôval „animizmusnak“ hivunk. Az û. n. vad emberre, sajåt magunk ôs-eleire, s akårhåny esetben a müvelt népek alsôbb rétegeibôl szårmazo külsôleg czivilizâlt emberre nézve ugyanis a természet ezer lélekkel, szellemmel van benépesitve. Szåmukra él a hegy s a vôlgy, a fa és a kô ; a szellemektôl szårmazik az élet s ha az emberek irånyåban rossz indulattal viseltetnek, a betegség és a halål. S ezek ellen a szellemek eilen öltik fel a primitiv emberek az ålarczot. Ha tånczolni indulnak. azért, hogy a gonosz szellemek råjuk ne ismerjenek, jôkedvüket meg ne irigyeljék, és ha magasra hågott, kårukra ne forditsåk. Ha håboruba indulnak, hogy a veluk testileg szembeszållo ellenségnél sokkalta veszedelmesebb ellenséges szelle- meket harczl kedvtik és erejük felôl megtéveszszék. Szintügy jår el a ceyloni betegségbüvôlô, a mikor a betegség természete szerint kivålogatott ålarczczal a betegséget okozô szellemet iparkodik elüzni. A duk-dukmaszk viseloje is felsôbb, titkos hatalom képviselôjekép végzi tisztét. Az afrikai esôcsinâlô maskarås még a levegôég szellemeivel is perbe szåll. Ezeket megfontolva, hazai alakoskodåsaink, valamint az atyafisågnål tapasztalt azonos jelenségek eredetének kérdésére immår megkaptuk azt a vålaszt, hogy azok bårmely alakja fel az ålarczos operabålokig, mind a primitiv népek tudatos maskaråzåsånak szåmunkra mår-mår értelmetlenné vålt ôsi maradéka, csôkevénye. Hatalmas folyam egykoron, a hazai maskaråzås ma mår csak patakocska, melynek csergedezését csak az hallja, a ki jol odafigyel, az exotikus ethnologus. Låssunk egy måsik, a felhozottol némileg elütô természetû példåt. A modern régészeti kutatås vezérembere, Schliemann Henrik, åsoval, kapåval Ilion legalsôbb rétegeibôl emelte napfényre a horgos kereszttel, a svasztikåval ~pj diszitett cserepeket. Elo-India megszållåsa utån, a védismus koråban, az elôindiai ôtfolyamkôz årja baromtenyésztôi ezzel a jegygyel jelôlték juhaiknak fulét, neve is tôlük szårmazik. Egy évezreddel késôbb Gotama kirålyfi, a Buddha, szobrait ezzel ékesitik, templomainak kapuja felett pedig ma is ott diszlik mint a szerteårado megvålto tannak jelképe. Chinåban mindennapos jelvény. v. d. Steinen Kåroly, ki a repülô gclya- madår skematikus rajzånak tartja, a tåvoli Dél-Amerikåban talålta meg, melynek erdei indiånsåga az ùj-guineai papuåkhoz hasonlôan ma is kokorszakåt éli, az osztjåk tåblånk kôzepén låthato ing diszé- nek fôalkotôrésze . . . Rôvid leszek. A svasztikåt a tudosok tekintélyes része a fold minden vidékét, minden emberét éltetô Nap-Istennek a fold valamennyi népénél kôzôsen elôfordulô jelképének tartja, mely tehåt elôbb-utôbb mindenünnen elo kell hogy kerüljön, Magyarorszågbol is. S tényleg megtalåljuk hazånkban is, a hol a nazarethi Bôlcs tiszta hitében fölnevelkedett magyar paraszt- asszony, mikozben szerelmetes fiokåinak ôrômdadogàsâra gondol és semmire se måsra, legkevésbbé pedig a rég elfelejtett Nap-Istenre, husvét napjån ludtollåt piros festékbe mårtva, a himes tojåsokat rendre a vilågszerte divö ôsi symbolummal a svasztikåval disziti. S ugyanezt a mély értelmü titkos jelet låtjuk a havasi olåh legény ingén is. Tizenôt tavaszt låtott, szépséges szép fåtåja himezte reå, piros fejtôvel, belé öltve szerelmes szivének kiolthatatlannak érzett ôsi låzåt. Nem érdektelen különben az sem, hogy mindazt, mit a nemzetkôzi gyüjtemények elsôrangù tudomånyos fontossågårol mondottam, osztålyunk låtogatoinak fôcontingense, a fôvàros tanulô- ifjusåga és a fôvàrosba rândulô kôzmagyarsâg, gyermeki kedélyük épségével azon mod kiérezték. Mi ezt abbôl vettük észre, hogy a nemzetkôzi gyüjteményt magåban foglalô szobåk padlôja az év végén teljesen sårosra van koptatva, a hazai gyüjtemény szobåi ellenben simåk, fényesek. Amazok tanulsåga az elemi hatås erejével lopja be magåt elméjükbe, elannyira, hogy a mikor rajta åtalestek, a sajåt magunk holmijånak néprajzi jelentôségét a finomabb külônbségek daczàra is hamaråbb åtérzik.