A Magyar Nemzeti Múzeum Multja És Jelene

182 A mûzeumi képtâr multja és jelene ritotta, festmények is voltak. Az âtvétel csak évekkel késôbb, 1837-ben tôrtént, de a festmények még tovâbbra is Jankovichnak a hatvani- és ûri-utczâk sarkân levô hàzàban maradtak, mignem 1838-ban a nagy ârviz alkalmàbôl az egyetemi épületbe, majd a Krafft-féle képekkel együtt a Ludoviceumba szàllitottâk öket. Mikor 1846-ban Kubinyi igazgato Horvat Istvànt fôlszôlitja, hogy azokat a képeket, a melyek a Ludoviceumban az ö fölügyelete alatt vannak, a mûzeum ûj épületébe szàllittassa, Horvât vâlaszâban kétféle képosztâlyrôl tesz emlitést. Az egyik „külônbféle adakozâ- sokbôl jôtt a’ Nemzeti Mùzeum birtokâba“, a màsik a Jankovich-gyüjtemény. Meg- jegyzi, hogy Jankovichot bântanâ, ha képeit a többivel egyesitenék és àltalâban „esmervén a' volt birtokos Urnak gyanûs oldalait“, nagyon ôvatosan szândékszik eljârni. Jankovich képei közül ma mâr semmi sinesen a Nemzeti Mûzeumban. Részben az Orszâgos Kép- tàrba, részben a Tôrténeti Képcsarnokba kerültek. A gobelineken, dombormüveken, csontfaragàsokon, miniatürökön kivül mintegy hatvanra tehetjük szâmukat, azonkivül tizenöt, fàra festett bibliai kép Jankovich szekrényeinek ajtait diszitette. Legnagyobb részt képmàsok, a melyek némelyike az augsburgi Fugger-féle képtârbôl szârmazik. A többi leginkâbb XVII—XVIII. szàzadi olasz kép és bâr Jankovich egyiket-mâsikat nagy âron vâsârolta — egy Rafaelnak tulajdonitott Madonnàt 720 aranyért vett Thurn grôftôl — többnyire nem nagy értéküek. A Jankovich-féle képtàr àltalànosabb jellegüvé tette a keletkezôfélben levô mûzeumi képgyüjteményt. Arczképeken és magyar vonatkozâsû festményeken kivül most mâr olyanok is voltak benne, a melyek a festészet tôrténetének âltalânos fejlôdését, a nagy külfôldi müvészi irânyokat mutattâk be, — ha nagyon szerény példânyokban is. Néhâny évvel Jankovich gyüjteményének a megvétele utân ez irânyban vâratlanul hatalmas lendület âllott be. Pyrker Jânos Lâszlô, Eger érseke 1836-ban a Nemzeti Mûzeumnak ajândékozza gazdag képgyüjteményét. Ajândékânak emlékét az 1832—36. XXXVIII. tôrvényczikk 2. szakasza örökiti meg. Pyrker nagylelkü elhatârozâsànak megvoltak a maga elôzményei. Mikor a velenczei patriarcha 1827-ben Eger érseki székére és Heves- és Külsô-Szolnok vârmegye foispâni méltôsâgâra emelkedett, teljes erôvel arra törekedett, hogy székvârosât egy nagy vidék szellemi és anyagi kôzpont- jâvâ tegye. Pârtolta az ipart, 1828-ban rajziskolât, majd képgyüjteményének diszes palotât épittetett. A vâros lakossâgànak nagy része azonban ellenségesen lépett fol az „idegen“ Pyrkerrel szemben. Mikor a képtâr palotàjànak megôvàsa czéljàbôl vasràcsot emeltetett eléje, a vâros kôzgyülésén „a vâros területének ônhatalmû elfoglalâsa és bitorlâsa“ czimén pörbe fogtâk. A szive mélyén sértett fôpap erre a Nemzeti Mûzeumnak ajândékozta egész képtârât. Minthogy a Mûzeum épitkezése még csak a kôvetkezô évben induit meg és tiz évig tartott, egyelôre gondolni sem lehetett arra, hogy a képtârât Pestre szâllitsâk. Ugyis elég kellemetlenségnek, panasznak voltak okai az ideiglenesen alkalmatlan helyiségekben beraktârozott egyéb képek is. 1844. âprilis 14-én végre Kubinyi azt jelentheti Jôzsef nâdornak, hogy Pollâk épitész igérete szerint augusztus hônapig a képtâr helyiségei teljesen elkészülnek. Ha a többi gyüjteményeket nem is lehet mâr ez évben âtvinni, legalâbb a képek az ûj fôdél alâ kerülhetnének. Jô volna, ha ez alkalommal a Pyrker-féle képtârât is Pestre szâllitanâk. Reményli, hogy az érsek a