A Magyar Nemzeti Múzeum Multja És Jelene

188 A mûzeumi képtâr multja és jelene Ilyképen a Pyrker-képtàr mellett màr valôsàggal egy nemzeti képcsarnok is kelet- kezôfélben volt. 1844-ben Kiss Bàlint festo folyamodik képtâri tiszteletbeli ôri àllàsért. Az igazgatô, „tekintettel arra, hogy intézetünk képgyüjteménye naprôl-napra gyarap- szik és gyarapodnia is kell“, melegen ajànlja, annal inkàbb, mert a mûzeum tiszt- viselôi kôzül senki sem ért a festéshez. A kinevezés azonban csak 1847-ben jött le a nàdortôl. Kiss Bàlint müvei kôzül igazàn népszerüvé vàlt egy festménye, a melyet 1846-ban ajàndékozott a Müzeumnak. Azt a jelenetet àbràzolja, a mint Pethes Jànos, a gâlyarabsàgra itélt reformâtus pap bucsûzik zokogô leànyàtôl. Bàr kezdetleges kivitelü, hatâsos tàrgya miatt màig is kedves képe népünknek. A szorgalmas, derék festô nem sokâig élvezhette ingyenes hivatalât békében. Az 1848. év eseményei ôt is magukkal ragadtâk. Kiss a szabadsàgharcz alatt egy szabadcsapat alakitàsàt ajànlotta és azért a csàszàri haditôrvényszék 1850-ben politikai üton megfosztotta àllâsâtôl. Hiâba folyamodott tôbb izben is visszahelyezésért, hiåba tàmogatta az igazgatô, hang- sùlyozvàn a képtâri ôri âllâs szükségességét ; czéljàt csak 1861-ben érte el, valôsàgos ôr pedig csak 1867-ben lett, — egy évvel halâla elôtt. A Kiss Bâlint ügyére vonatkozô okmânyok sok érdekes adatot tartottak fônn szàmunkra. A mûzeumi képtàr valôsàgos kis festészeti akadémia volt, a melyben a képtâri ôr oktatta a tanulô, mâsolô fiatalsàgot. A rendezésen kivül a képek jôkarban tartàsa és helyreàllitâsa is az ôr hatàskôrébe tartozott. Jôzsef nâdor jôvàhagyàsàval Kiss rendezte chronologiai sorrend szerint az egész képtàrat és, bàr lakàson kivül egyéb javadalmazâsa nem volt, szinte elvàrtâk tôle, hogy sajàt képeivel is megajàn- dékozza a gyüjteményt. Onérzettel emliti meg (1851-ben), hogy az ô vezetése alatt 296 darabrôl 500-ra emelkedett a képtàr àllomànya. Talân tûloz, a mikor azt àllitja, hogy „müveimet szàmtalan förangü csalàd termeibe felvevé, a korszaki mükiâllitâsok kôzônsége pedig eredeti festvényeimet mindenkor kitünô magasztalàsokkal koszorüzta“, de azt nem tagadhatjuk meg tôle, hogy küzdelmes pàlyàjân sokat tett a mûzeumi képtàr és a magyar festészet érdekében. A nyugodt, lassü, de folytonos fejlôdést szabadsàgharczunk évei szakitottàk meg. Természetes, hogy ez idôben a nemzet gondjai nem fordulhattak a müvészet àpolàsa felé. Még a régi korszak utôjàtéka, hogy V. Ferdinànd kiràly az 1848. év elején 1800 forintért megveszi Markô két tâjképét a Mûzeum szàmàra. E két kép, a melyek egyike viharos, szivàrvànyos tengerpartot, a màsik olasz tàj kôzepette aratôkat àbràzol, a mester legszebb, leghangulatosabb alkotàsai kôzé tartozik. Màr az ûj korszak nyilat- kozik meg abban, a mikor 1848. november 14-én Duschek Ferencz, pénzügyminiszteri àllamtitkàr fôlszôlitja a mûzeum igazgatôjàt, „hogy a magyar kincstàri elnôk lakàhoz tartozott 78 db olajfestvényeket mielôbb nézesse meg, minthogy az azokbôl kivàlasz- tandôk a Mûzeum részére fognânak àtengedtetni“. Ezen a réven ôsszesen 75 darabbal gyarapodott képtàrunk, még pedig annak àltalànos része. Kôzôttük — most kevés kivétellel az Orszâgos Képtàrban ôriztetnek -— sok a becses festmény. Fôltünô szàmmal vannak a régi német képek. Dürer festôi férfi arczképe és Cranach Lukàcs hàrom fest- ménye — külônôsképen mind a hàrom grotesk szerelmes pàrokat àbràzol — szerencsés môdon pôtolta a Pyrker-képtârnak egy nagy hézagât. A régi németalfôldi müvek