A Magyar Nemzeti Múzeum Multja És Jelene

A mûzeumi képtâr multja es jelene 205 Érdekes jelenség, hogy a miôta rendes évi dotatio révén a külfôldi müvek gyüj- teményének tervszerü szaporitàsa is lehetségessé vàlt, ez bizonyos analogiàt tüntet fel a magyar festmények gyüjteményének a nôvekvésével. Azok a müvek, a melyek a hetvenes években a képzômüvészeti tàrsulat tàrlataira, innen pedig a Nemzeti Müzeum képtâràba kerültek, majdnem kizàrôlag tàjképek. Ezek között viszont a német festök alkotàsai az uralkodôk, föleg a münchenieké, megfelelôen annak a nagy befolyàsnak, a melyet épen a müncheni iskola gyakorolt akkori festészetünk fejlôdésére. Schleich, Wenglein és Lindenschmit, Closs és Achenbach Oswald, Weber Tivadar kivàlô képviseloi voltak a modern német tàjképfestésnek, a mely a mult szàzad eleje ota olyan eros fôllendülésnek indult. Ma màr többnyire félig elfelejtett nevek, olyan irànyok hivei, a melyeknek inkàbb tôrténeti értékük van mår csak. Utôbb, föleg a nyolczvanas évek eleje ôta, a német müvészetnek ez a suprematiåja megszünt. A képzômüvészeti tàrsulat kiâllitàsai mindinkàbb nemzetközi jelleget ôltôttek. Szerencsés véletlen, hogy màr az üj korszak elején, 1871-ben, a müncheni iskola legkivàlôbb, legünnepeltebb mesterének egy rendkivül jellemzô és maradandô becsü Matejko Jànos. A vàrnai ütközet. müve került a Nemzeti Müzeumba: Nero csåszår Rôma égésekor, Piloty Kàrolytôl. Ez ôriàsi méretü festményt grôf Pàlffy Jànos vàsàrolta meg annak idején 42000 forintért. A képet a grôf bajmôczi kastélyàban ôrizték, 1870-ben azonban Pozsonyba vitték, hogy azt a termet, a melyben akkor az orvosok és természetvizsgàlôk tartottåk