A Magyar Nemzeti Múzeum Multja És Jelene

350 A néprajzi osztåly nyünknek specialis csoportjai s ezek idâig: a halâszat, a pâsztorélet, a szôvés-fonâs, az agyag- müvesség eszkozei és termékei. Ezekhez csatlakozik a lakohâzak mintåinak collectioja. Gyüjteményünk elsô fôcsoportja tehât arra van hivatva, hogy azt a környezetet mutassa be, melyben népünk belso mindennapi élete lefoly, tehât otthonânak, hâzânak belsejét, az abban talâl- hatô összes berendezést, minden ott levô legaprobb târgyat, ha még oly jelentéktelennek lâtszik is, hogy végül magåt a hâz lakôjât, éltetôjét is megismerhessük. A paraszthâz pontosabb vizsgâlàsa kimagaslo részét képezi a kultura kutatâsânak. De nagyon természetes, hogy e czélbôl a hâzban végbemenô életet is ismerni, minden saroknak, minden szerszâmnak a rendeltetését is tudni kell. Mert csak igy lehet megérteni és elérni a hâzbüvârlâs valô czéljât, mely nem mâs, mint megnyi- tâsa egy olyan forråsnak, melybôl egy adott nép müvelôdéstôrténetének megismeréséhez sok anyagot merithetünk. S a paraszthâz leltârânak szerény dokumentumai e szempontbôl époly értékesek, mint az üri hâzak kincsei. Az ezredéves orszâgos kiâllitâs alkalmâval egy 24 hâzbôl s 1 czigâny- sâtorbôl âllô falu volt bemutatva. E hâzak kôzül 12 magyar volt, 12 nemzetiségi, A magyarok a következö kôzségekbôl szârmaztak : Csököly (Somogy m.) ; Zebeczke (Zala m.); Szent-Gâl (Veszprém m.); Kis-Hartyân (Nôgrâd m.); Mezô-Kôvesd (Borsod m.) ; Jâszapâti; Büd-Szent-Mihâly (Szabolcs) ; Szegvâr (Csongrâd m.) ; Kalotaszeg, (Kolozs m.); Toroczkô (Torda-Aranyos m.); Csik-Szent- Domokos ; „Hétfalu“ (Brassô m.). A nemzetiségiek kôzül a németeké : Handlova (Nyitra m.) ; Meczenzéf (Abauj-Torna m.); Nagy-Jécsa (Torontâl m.); Nagy-Szeben ; a tôtoké: Girâlt (Sâros m.) ; a ruthéneké: Vereczke (Bereg m.) ; a bolgâroké: Vinga (Ternes m.) ; a szerbeké : Crepâja (Torontâl m.); Bâcs-Bodrog m.; a vendeké : Perestô (Vas m.); az olâhoké: Kornyaréva (Krassô-Szôrény m.); Felsô-Szâllâspataka (Hunyad m.); a czigânyputri Fehérmegyébôl. E 24 hâz a hozzâjuk tartozô mellékhelyiségekkel együtt teljesen be volt bûtorozva, azonfelül mindegyikbe az illetô falu viseletébe ôltôztetett bâbùk, népéletbôl vett jeleneteket âbrâzolô csoportozatok voltak felâllitva. Az egész anyag a néprajzi osz- tâlyba került s ezzel lôn megvetve paraszthâzberendezési gyüjteményünk alapja. Sajnos, hogy ezt az anyagot interieurökbe jelenlegi helyiségünkben helyszüke miatt felâllitani nem tudjuk. Itt csak a bütorokrôl szôlunk rôviden. Hogy a népies bütorok milyen vâltozatossâgot s mekkora tarkasâgot mutatnak, talân felesleges is emlitenem. A mint egy elsôrangü német hâzbüvâr mondja, az embernek hâza hü képe az ô nyllvânos és csalâdi életének. A csin és rend, vagy a kôzônyôsség és rendetlenség szerint szoktuk megitéini az adott viszonyok szerint a csalâdi élet erkôlcsl és gazdasâgi értékét. Szâmtalan az a vonâs, mely a hâzakat és lakôikat megkülönbözteti. A szôban forgô hâzak külseje is, berendezése is, csakugyan feltünteti e külônbségeket s az ôsszeâllitôk szeme elôtt az lebegett, hogy hazânk minden nép- tôrzse képviselve legyen hâzaival. Azért vették fel a magyarsâgbôl a legjellemzôbb csoportokat, a dunântüliakat, jâszokat, palôczokat, matyôkokat; a Nagy-Alfôld mâsik felébôl a szegedvidékieket, szabolcsiakat ; az erdélyiek kôzül a kalotaszegieket, toroczkaiakat, székelyeket, csângôkat s a nem- zetiségek kôzül is a kivâlôbbakat, igy a németek kôzül a nyitrai krickehäuereket, az abauji szâ- szokat, a bânâti svâbokat s a szebeni szâszokat. S a mint a hâzakat még a laikus is elsô pilla- natra megkülönbözteti egymâstôl, ügy az avatott szem a berendezésrôl is rögtön megmondja, melyik hâzhoz tartozik. Közös, tehât jelleget adô vagyonuk a magyar paraszthâzaknak a falak mellett végig futô lôczâk, karosszékek, tâlasok, lâdâk, négyszegletes asztalok s a menyezetes âgyak. Ezeket a bùtorokat üjabban mindenfelé festik a legvâltozatosabb szinekben és modorban s e festett bütorok adjâk meg a paraszthâzaknak vidékenként vâltozô typikus szinezetét. A festés a faragâst pôtolja egyszerü bütorainkon, mindamellett ez is gyakran alkalmazâst talâl rajtuk, különösen szék- tâmlâkon, lôczâkon és lâdâkon. A szobânak elmaradhatlan bütora a kâlyha vagy kemencze. A régi kôzmondâs is azt tartja : egy a szoba a kemenczével. A konyha és szobabell tüzelôhely nagy vâltozatossâgot mutat hazânkban. A bübos kemenczék, a homorü cserepekbôl épitett kâlyhâk, s a zôldmâzas kiemelkedô virâgos ornamentumokkal ékeskedô-cserepü Luther-kâlyhâk mindenki elôtt ismeretesek. Az elsôk nagyjâban az Alfôldôn, a mâsodik fajtâk a nyugati részeken, az utôbbiak