A Magyar Nemzeti Múzeum Multja És Jelene

6 A Szëchényi orszâgos kônyvtâr 1824-ben Vuchetich Mâtyâs tanâr kônyvtâra, mely 61 kéziratbôl és 1264 kônyvbôl âllott, került hagyomâny ütjân a Müzeumba. 1825-ben ismét a nâdor gazdagitotta az anyagot Kéler Gottfried 1462 kötetnyi kônyvtârâval, melyet 6000 frton vett meg. 1827-ben nagyobb alapitvâny tôrtént a kônyvtâr javâra. Az alapitô grôf fia, Szëchényi Lajos 10,000 frtos alapitvânyt tett a „magyar“ kônyvtâr gyarapitâsâra. Ez alapitvâny kamatai 4/s részben ma is e czélra szolgâlnak, 7s rész pedig a Szëchényi orsz. kônyvtâr egyik ôrét illeti meg. 1832-ben ôriâsi mértékben gazdagodott az anyag. Mondhatni, ez voit a kônyvtâr mâsodik megalapitâsânak éve. Az orszâggyülés hatârozatâbôl 125,000 ezüstforintért megvették vadasi Jankovich Miklôs vilâghirü kônyvtârât, kéziratait, okleveleit és régiségeit. A kônyvek és kéziratok szâma 30,000 kôrül jârt, az okleveleké ezrekre ment; elsôrangü ritkasâgokban a gyüjtemény gazdag volt. Ezzel kapta a kônyv- târ legelsô két Korvin-kôdexét, szâmos unikumât, tôrténelmi értékü kéziratainak és okleveleinek legtôbbjét. A gyüjteményben volt a legelsô magyarorszâgi nyomtatott kônyvnek, a budai krônikânak egy kevésbbé jôl fentartott pëldânya is. Hely és munkaerô hiânya miatt azonban a düsgazdag gyüjtemény csak 1840-ben volt tényleg âtvehetô. 1835-ben ismét gazdag anyag került — ezüttal ajândékozâs âltal — a Nemzeti Müzeumba. Az Illéshâzy-grôfok utolsô fisarja Istvân, a nemzetnek adta ât nagyértékü csalâdi kônyvtârât, tekintélyes kéziratgyüjteményével egyetemben. Ezek kôzôtt volt a magyar tôrténelmi kütfôk egyik nagyérdekü darabjânak, a dubniczi krônikânak XV. szâzadi kézirata. Helyszüke miatt ezt a gyüjteményt is, a mostani müzeumi épület teljes elkészültéig, 1847-ig lâdâkba csomagolva ôrizték a Ludovicaeum palo- tâjâban. 1843-ban az elsô magyarorszâgi nyomtatvânynak, az 1473-ban Budân készült krônikânak teljes ép példânyât, mely elôbb Hildebrand Ferencz kônyvtârâban volt, vették meg egy bécsi ârverésen 100 ezüstforintért. Ez ebbôl a ritka mübôl mâr a mâsodik példâny volt; miért is a Müzeum üjabb idôben a kevésbbé ép Jankovich-féle pél- dânyt a budapesti egyetemi kônyvtârnak engedte ât. 1845-ben a nâdor szintén nyilvânos ârverésen 400 frtért szerezte meg a Müzeum szâmâra Turôczi krônikâjânak 1488-ban Augsburgban hârtyâra nyomott és diszesen kifestett példânyât, mely elôbb szintén Hildebrand Ferenczé volt. 1846-ban, mikor a kônyvtâr a Müzeum épületében mai helyiségét foglalta el, vették meg Horvât Istvânnak 30,000 darabnâl tôbbre menô gyüjteményét, mely egy- részt nagybecsü hungarikumokbôl, mâsrészt gazdag kézirat- és oklevélanyagbôl âllott. Ez a harmadik nagy kônyvtâr, mely a Müzeumba került; kônyvtârunk jellegét és gazdagsâgânak alapjât az egyesitett Szëchényi-Jankovich-Horvât kônyvtâr adta meg. A Horvât-kônyvtâr vételügye egyébként csak az abszolutizmus korâban, 1851-ben nyert teljes befejezést. 1851-ben Bacsânyi Jânos végrendeletileg a Müzeumnak hagyta, magyar irodalmi termékekben gazdag, 1121 kôtetbôl âllô kônyvtârât.