A Magyar Nemzeti Múzeum Multja És Jelene

36 A Széchênyi orszâgos könyvtar De gestis Alexandri Magni XV. szàzadi kôdexének barna bôrkôtésén. Mas esetben a könyvben talàlhatô ajànlàs, vagy egyéb bejegyzés àrulja el a kônyv egykori tulajdonosàt. Igy egy XIV. szàzadi idegen tartalmu krônikàt szerzôje Zsigmond kiràlynak ajànlott fel, egy 1480-ki horoscoppal pedig Màtyàs kiràlynak kedveskedtek. Egy Nicolaus de Presburg bécsi polgàr 1399-ben ajàndékozta el gyujtemenyunk XIV. szàzadi latin bibliàjàt. Egy Breviariumunk 1419-ben Balàzs pozsonyi kanonoké volt. A pozsonyi kàptalantol ajàndékba kapott szerkönyvek kozül az esztergomi Missalét Hotten- perger Jånos pozsonyi polgàr 1480-ban ajàndékozta az ottani Szent Màrton-egyhàznak, egy màsik Missalet pedig Rosenthaler Magda asszony 1488-ban ajànlotta fel az ottani plébàniànak. Ugyancsak bejegyzés àrulja el, hogy egy XV. szàzadi latin nyelvu dj testamentumunk a lôcsei konvent sajàtja volt. A most folyo évben szereztünk egy szentbeszédeket tartalmazd XV. szàzadi kéziratot, mely egykor a kassai dominikànusoké volt, kiknek kônyvtàra ma is tekintélyes sorozatban ôrzi kôzépkori kônyv- anyaguk maradvànyait. Hazai szempontbol természetesen még nagyobb jelentôséggel birnak azok a latin kodexek, a melyeknek nemcsak tulajdonosuk magyar, hanem tartalmuk is magyar vonatkozàsù. A pozsonyi kåptalan imént emlitett szerkönyvei példàul tartalmilag is magyarorszàgiak, mert a bennuk lévô naptår mindig jelzt a magyar szentek ünnepnapjait, a szövegben pedig megtalàlhatdk a magyar ünnepekre szôlô misék és himnusok. E szerkönyvek kôzt van még egy 1341 elott irt, két màsik szintén XIV. szàzadi és egy XV. szàzadi pozsonyi Missalénk, egy 1488-bôl keltezett pozsonyi s egy ugyancsak XV. szàzadi ôriàsi méretü kassai Gradualénk. Van még néhàny olyan XV. szàzadi latin szerkönyvünk is, a melyrol nem tudjuk megàllapitani, hogy melyik hazai egyhàz, vagy rendhàz tulajdona lehetett. Csak a Rituale Paulinorum etc. 1410 tàjàn irt papir kéziratàrôl àllapithatô meg, hogy a szent-ilonai (Zala vm.) pàlos monostor tulajdona volt. A magyarorszàgi latin kônyvmàsolokat hårom nagy értékü kôdexünk képviseli. Az egyik magåt egy XIV. szàzadi Agenda végén Budai Mihàlynak, Benedek erdélyi püspôfc (1310—1318) tarsanak, a màsik egy XV. szàzadi Breviarium végén Nagglaki Isfvânnak, a harmadik pedig Batthyàny Boldizsàr 1489-ki Missalejåban Fåncsi Antalnak nevezi. A felsorolt kodexek mellett végül azokat emlitjük még meg, a melyek teljesen magyar târ- gyuknàl fogva màr hazai tôrténelmünk kùtfôinek tekinthetok. E csoport elén a XIII. szàzad elején irt Pray-kôdex ûgynevezett Pozsonyi Kis Krônikàja àll, mely minden szükszavùsàga mellett is több becses adalekot szolgàltatott Àrpàdkori tôrténetünkhôz. A màsik nevezetes kûtfô Dubniczi Krônika néven szerepel irodalmunkban. E krônika az Illéshàzy grofok dubniczi kônyvtàràbôl került gyüjte- ményünkbe. Tartalmànâl fogva abba a kôzépkori krônika-csalàdba tartozik, a melynek Àrpàdkori alapszovegét ùjabban Nemzeti Krônikànak nevezzük. E csalådba tartozik Kézai krônikàja, a Bécsi Kepes Kronika, a Budai Krônika, a Pozsonyi Krônika s Turôczi krônikàjànak Àrpàdkori része is. A Dubniczi Krônika 1480 tàjàn keletkezett. Hasonlô kùtfôi értékkel bir Hartvik Szent Istvàn- legendàjànak 1200 tàjàn màsolt s több toldàst tartalmazô kôdexe is. Rajta kivül még csak egy latin legendàval, Szent Erzsébet legendàjàval rendelkezünk ; de ennek szövegkritikai szempontbôl hasonlô jelentôséget nem tulajdonithatunk. A XV—XVI. szàzadbôl màr több ilyen magyar tartalmu latin kéziratunk van. Ilyenek a mår emlitett Ranzanus-kôdex mellett II. Lajos kiràly udvarànak 1525-ben kelt szamadas könyve, Ulàszlô kiràly 1492 -1507. dekretumai, Zsigmond kiràly protokollumai és egy bàrtfai protocollum judiciale. A Magyar Nemzeti Mùzeum kôdex-gyüjteményében tehàt arra elég bizonyiték talàlhatd, hogy kôzépkori müvelôdésünknek az irott kônyv egyik eszkôze és szükséglete volt. E tapasztalat utan nyomban fôlmerül a kérdés, hogy vajjon a latin kéziratok ôzône mellett a hazai szükséglet tamasztott-e magyar nyelvü irodalmat is ? A legkôrülményesebb fôlvilàgositàst e kérdésben épp a mi kôdex-gyüjteményünk adja meg. Ebben ôrizzük a magyar nyelv legrégibb irodalmi emlékét a Halotti Beszédet és Kônyôrgést, mely a XIII. szàzad elején irt Pray-kôdex latin Missaléjànak egyik levelén maradt reànk. Ebböl tünik ki, hogy a szerkönyvek latin prédikàcziôit és imàdsàgait a kônyv birtokåban levô egyhåziak tulajdonkép nemzeti nyelven mondtàk el hiveiknek. A latinul terjesztett és ellenôrzôtt